Hírek
2023. Szeptember 05. 13:35, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Kocsis Máté a napelemesek éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

A Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy a brüsszeli döntést felülírva a már megvalósult családi napelem-beruházásoknál ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azoknak a családoknál, amelyeket ez a korábbi szerződéseik alapján is megilletett.
Kocsis Máté keddi Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: a Fidesz a magyar családok érdekeinek védelmére kapott felhatalmazást tavaly a választóktól, és ebbe beletartozik a rezsivédelem is.
A politikus úgy fogalmazott: a háború és a szankciók miatt kialakult energiaválság több mint egy éve kilőtte és rángatja az energiaárakat. Ilyen körülmények között nincs helye annak, hogy az unió elvárásai nyomán rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, amelyek az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat - írta. Ők havonta átlagosan mintegy 20 ezer forintot takarítanak meg az áramköltségeiken - jegyezte meg.
"Nem fair velük szemben, hogy menet közben változnak a szabályok, nem fair, hogy korábban szerzett jogaik sérülnek, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak, a brüsszeli direktíva pedig ezeket utólag kívánja megváltoztatni" - szögezte le bejegyzésében Kocsis Máté.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.